Lőrincz Róbert miskolci képzőművész munkáiból nyílt kiállítás április 18-án Kolozsváron a Reményik Sándor Galériájában. Az Útkereső címet viselő tárlatot Székely Géza képzőművész méltatta. /(köllő): Útkeresés a Reményik Sándor Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2008. május 24.
Jelbeszéd jellemzi Burai István debreceni képzőművész művészetét, amely révén megjeleníti belső világának lélek-történéseit. Ezt mutatják vegyes technikában készült (tus, akril) alkotásai, mondta el Székely Géza Kolozsváron a művész kiállításának megnyitóján a Reményik Sándor Galériában, május 9-én. /Székely Géza: Jel-képzetek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./
2008. szeptember 29.
Dr. Szabó Márton, gyermeksebész főorvos Égig érő jegenye /Kriterion Könyvkiadó/ címmel adta ki visszaemlékezéseit. A kötet bemutatóján, szeptember 25-én, az evangélikus püspökség Reményik Sándor Galériájában, H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője emlékeztetett: a széki származású, Kolozsváron élő nyugalmazott sebészfőorvos könyve egy hosszabb sorba illeszkedik, amelynek elején Győri Klára emlékezetes kötete áll, a Kiszáradt az én örömem zöld fája. Ezt a munkát több könyv követte, így az érdeklődő olvasó közelebbről megismerkedhet Szék közelmúltjával, az ottani népélet mindennapjaival. Szabó Márton könyvének első része taglalja a Széken eltöltött gyermek- és ifjúkort, a terjedelmesebb második rész orvosi helytállását és családi életét eleveníti fel. Jancsik Pál költő, szerkesztő az erdélyi memoárirodalom gazdagságáról beszélt, kezdve a régi, klasszikus emlékiratoktól a manapság napvilágot látó oral history körébe sorolható könyvekig. /M. Sz. : Könyvbemutató a Reményik Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./
2008. október 13.
Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában megnyílt Fátyol Zoltán grafikáinak, festményeinek és Kányási Holb Margit textilművész munkáinak kiállítása. A debreceni művészpárt Székely Géza mutatta be. A megnyitón Fátyol Zoltán verseit Fogarasi Alpár színész olvasta fel. /Musca Szabolcs: Időlenyomatok textilben, grafikában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2008. december 5.
December 3-án nyílt meg Gonda Zoltán festőművész tárlata Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, melyen Németh Júlia műkritikus kifejtette, a festő képeivel a természet szépségét dicséri, műveiben jól nyomon követhető az évszakok váltakozása, a születés és halál misztériuma. /Varga Melinda: Angyalok színei – vásznon. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2009. március 17.
Nyolc, Kolozsváron élő képzőművész munkáiból nyílt tárlat március 14-én a Hajdúszoboszlón. A tárlat a kolozsvári Reményik Sándor Galéria és a hajdúszoboszlói művelődési központ kapcsolata révén valósult meg. /Köllő Katalin: Tárlatmegnyitó a Szoboszlói Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2009. május 18.
Hajdúszoboszlói képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás május 15-én a kolozsvári Reményik Sándor Galériában. A tárlat a galéria és a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ közötti együttműködés második mozzanata, miután idén márciusban a szoboszlói közönség nyolc Kolozsváron élő művésszel és munkáikkal ismerkedhetett meg. – Kultúránk kis kincsesládáját hoztuk magunkkal – mondta a megnyitón Berényiné Szilaj Ilona, a Művelődési Központ igazgatója. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök és Szilágyi Mátyás főkonzul egyaránt fontosnak nevezte a határon túli kapcsolatok ápolását, illetve egymás művészetének megismerését. /Ferencz Zsolt: Kultúrájuk kis kincsesládáját hozták magukkal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./
2009. május 23.
Május 14-én Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában hajdúszoboszlói képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás A tárlatot Papp András író méltatta. /Egy nyelven szólnak, de eltérő módon szólítanak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./
2009. június 3.
Két kis kötetet mutatnak be június 3-án Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában a két világháború közötti erdélyi magyar líra ma újra a legnépszerűbbek közé tartozó képviselőjének művéből. Az egyik kötet /Reményik Sándor: Sóhaj a mindenségért. Versek. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009/ a költőnek azokat a verseit sorakoztatja fel, amelyek talán a „legszebb versek” alcímet is viselhetnék. Verseiben Trianon után, a rá zúduló sorscsapás alatt egy egész nemzetrész jajdult fel. Az „Eredj, ha tudsz... ” soraiban nem csak a tehetetlen indulat, hanem a továbbélés parancsa is ott van már: a megmaradás parancsa. A Korszerűtlen versek kiadása – Reményik 1942-ben megjelent posztumusz kötete (Egészen) és 1943-as Összes versei után – az új világháború befejeztével, 1945-ben is szóba került: Áprily Lajos írt is hozzá előszót (nemrég került elő a Reményik-hagyatékból, s most lát először napvilágot a Sóhaj a mindenségért című kötetben). Az „osztályharcra” és az „ellenséges ideológia leleplezésére” kihegyezett akkori irodalompolitikának azonban jobban megfelel a megbélyegezhető, az „irredenta költő” képe. A napjainkban újra ismertté váló költő mellett a második kötet egy ismeretlen Reményik Sándort mutat be. A Vércsöppek a hóban Rövidprózai írások (1914–1919). Sajtó alá rendezte Dávid Gyula /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009/ megelőzték Reményik Sándor költői jelentkezését, s amelyeknek jó része egy felvidéki lapocskában látott napvilágot, az első világháború előtt és alatt. /Dávid Gyula: Két könyvbemutató elé. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2009. június 5.
Benkő József történelem szakos egyetemi hallgatónak a második világháborús relikviákat tartalmazó magángyűjteményéből nyílt kiállítás Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában. /(N. -H. D.): Hadtörténeti kiállítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2009. június 26.
Veres Emese Gyöngyvér Mikor Oláhország háborut izene – A barcasági csángók kálváriája /Barca Kiadó, Budapest, 2008/ című kötetét mutatta be Dávid Gyula irodalomtörténész Kolozsváron a Reményik Sándor Galériájában. Az íratlan források épp olyan fontos elemei a történelmi tudatnak, mint az írottak, még akkor is, ha sokan nem vesznek tudomást róluk. Ezeket az íratlan forrásokat próbálja pótolni Veres Emese kötete, mondta Dávid Gyula. Hozzátette: a „kibeszélhetetlenség” és a múlt megfelelő ismeretének hiánya miatt károsodások következtek be a közösség történelmi tudatában. /F. Zs. : Fontosak az íratlan források a közösség életében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./
2009. szeptember 12.
Veres Emese Gyöngyvér Mikor oláhország háborut izene... A barcasági csángók kálváriája című kötetének bemutatójával zárult júniusban az Evangélikus-Lutheránus Püspökség a kolozsvári Reményik Sándor Galériájában szervezett, Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely 2008-2009-es programja. A Reményik Sándor Művészeti Galéria azelőtt koszos pince volt, majd helyreállították a helyiséget, és kiállításokat szerveztek. Kulturális műhelyüket Járosi Andorról nevezték el. Járosi a két világháború között lelkészként szolgált Kolozsváron. Az oroszok elhurcolták és szovjet fogságban halt meg, ilyen értelemben tehát mártír is. /Ferencz Zsolt: Színvonalas előadások helyszíne kíván lenni a Járosi-műhely. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./
2009. szeptember 23.
A Benkő Levente újságíró, történész által sajtó alá rendezett, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátott Az őszinteség két napja /Polis Könyvkiadó, 2008/ című kötet bemutatásával vette kezdetét szeptember 21-én Kolozsváron az Evangélikus-Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában zajló Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely rendezvénysorozata. A Román Munkáspárt Kolozs Tartományi Bizottságánál, kolozsvári és marosvásárhelyi írók, szerkesztők részvételével 1956. szeptember 29-én és 30-án Kolozsváron tartott gyűlés jegyzőkönyveit és az azokhoz kapcsolódó dokumentumokat tartalmazza a kötet, mondta el Dávid Gyula irodalomtörténész. A hozzászólásokból a romániai magyarság nemzetiségi követelései olvashatók ki. /Ferencz Zsolt: Az őszinteség két napja: 1956. szeptember 29–30. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2009. szeptember 28.
Két intézmény, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) között létrejött megállapodás eredményeként újabb életmű került a kolozsvári közönség elé: a zágoni eredetű Kiss Manyi után a kovásznai születésű Ignácz Rózsa író, színész, újságíró, meseíró, műfordító sokoldalú egyéniségével ismerkedhettek meg az érdeklődők Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában. Beszédet mondott Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke és Vetési László református lelkész, szórványügyi előadó. Ha beszélhetünk az erdélyi magyar irodalom nemzeti veszélyeztetettségi részéről vagy irodalmáról, akkor abban Ignácz Rózsának minden bizonnyal előkelő helye van, mutatott rá Vetési László. /Köllő Katalin: Ignácz Rózsa „hazaérkezett” Kolozsvárra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./
2009. október 10.
A szászrégeni Gavrila Olteanu parancsnok vezette Maniu-gárda 1944. szeptember 26-i vérengzésének tizenhárom helybeli magyar áldozatára emlékeztek két hete a 600 lelket számláló erdővidéki Szárazajtán. A több áldozatot követelő észak-erdélyi magyarellenes menetelés első állomásán 65 évvel ezelőtt meggyilkolt személyekről a gárdisták azt tartották: ők a felelősek a falu határában 1944. szeptember 4-én lezajlott román–német fegyveres összecsapásban elesett 13 román katona haláláért. Ez mondvacsinált vád, véli másokkal együtt Benkő Levente újságíró, történész. Többnyire a korabeli eseményekkel foglalkozott a század ‘40-es éveiben élt személyek visszaemlékezéseiből összeálló, 1995-ben megjelent Szárazajta című kötetében; levéltári források és élettörténetek szolgáltatták a második világháborús magyar hadifoglyok és internáltak sorsáról írt könyveinek alapját. Benkő Levente Az őszinteség két napja című legújabb kötetét három hete Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyen mutatták be. A románok közül néhányan azt állították, hogy a magyarok ásóval és kapával bántalmaztak és öltek meg Szárazajta határában állomásozó román katonákat. Elképzelhetetlen ásóval és kapával nekimenni egy állig felfegyverzett hadseregnek. Levéltári források szerint maguk a román csapatokat vezető katonatisztek jelentették: nincs tudomásuk arról, hogy civilek támadták volna meg katonáikat. A rosszindulatú történetkutatók a kollektív bűnösség voltát hangoztatják, egyesek hirdetik valamely nemzet, például a magyar kollektív bűnösségét. Ezt a nézetet vissza kell utasítani. Ahogy az 1944. őszi szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai stb. magyar-gyilkosságok miatt nem a román nemzet felelős, hanem néhány forrófejű román katonatiszt vagy önjelölt szabadcsapat-parancsnok, ugyanúgy az ippi és ördögkúti vérengzésekért és az 1940. szeptemberében Székelyföldön elcsattant pofonokért sem hibáztathatók kollektíven a magyarok. A Szárazajta szomszédságában található Középajtán például egy román ember védte meg a falut a Maniu-gárdától. Hasonló eset történt Nagybaconban, ahol román ember bírta jobb belátásra a gárdistákat. 1990-ben nyílt először lehetőség arra, hogy Szárazajtán nyíltan megemlékezzenek a történtekről. A település lakói annyi év távlatából végre egyházi szertartással temethették el a meggyilkoltakat. Az 1944. szeptember 26-i mészárláskor ugyanis Gavrila Olteanu, a Maniu-gárdák parancsnoka megparancsolta: szállítsák el a dögöket – így idézték fel a történteket a szemtanúk; tehát mindenféle gyászszertartás nélkül. A kommunizmus idején nemhogy megemlékezni, de még beszélni sem volt szabad a történtekről. A magyar egyházi források világosan rögzítik: a szárazajtai áldozatokat a Maniu-gárdisták meggyilkolták, a román közigazgatás forrásai szerint a kivégzettek háborús balesetet szenvedtek. /Ferencz Zsolt: A levéltár a megismerés helye, nem a titoktartásé. Beszélgetés Benkő Levente történész-újságíróval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2009. október 30.
Kós Károlyra emlékeztek október 28-án Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában. A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és a marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány kuratóriuma által szervezett Helikon-est keretében Kós irodalmi munkásságát Kovács Emese tanárnő ismertette, Szekeres Gerő szerkezettani tervezőmérnök pedig építészeti tevékenységéről tartott előadást. Bögözi Attila újságíró bemutatta Adamovits Sándor Szellemi helyszínelés Nagyenyedtől Marosvécsig című kötetét, Kilyén Ilka színművész pedig részleteket olvasott fel a műből. Bögözi Attila a három hónappal ezelőtt elhunyt Adamovits Sándor életpályájáról is beszélt. /Ferencz Zsolt: Kós-megemlékezés és könyvbemutató a Reményik Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./
2009. november 14.
A budapesti Országos Színháztörténeti Múzeumban november 18-án nyílik az Ignácz Rózsa centenáriumi kiállítás. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a kézdivásárhelyi Vigadó, a kovásznai Ignácz Rózsa Emlékház, a kolozsvári Reményik Sándor Galéria után itt is bemutatják az intézet munkatársa, Szebeni Zsuzsa kurátor által szervezett centenáriumi kiállítást. A kovásznai születésű Ignácz Rózsa író, színész, újságíró, meseíró, műfordító, ugyanakkor színpadi szerző is. /Ignácz Rózsa Centenáriumi vándorkiállítás az OSZMI-ban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. december 15.
Ignácz Rózsa centenáriumi kiállítás nyílt Budapesten az Országos Színháztörténeti Múzeumban. A tárlat a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a kézdivásárhelyi Vigadó, a kovásznai Ignácz Rózsa Emlékház, és a kolozsvári Reményik Sándor Galéria után érkezett Budapestre. Ignácz Rózsa sokoldalú egyéniség volt: író, színész, újságíró, meseíró, műfordító, valamint színpadi szerző. 1909-ben Erdélyben, Kovásznán született, 1931-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát Budapesten. A szegedi, valamint a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, ezután tudósító és író lett. 1979-ben hal meg. Budapesten élt és alkotott, de kétlakinak érezte magát: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között” – írta. Szebeni Zsuzsa, a pesti kiállítás kurátora elmondta: „Ignácz Rózsa idén lenne százéves, halálának harmincadik évfordulóján, azonban hiányzik részletes életrajza, monográfia sem készült róla, nem született pontos bibliográfiai jegyzék műveiről, az irodalomtörténet, a lexikonok alig vesznek tudomást róla. A kiállítást azért készítettük, hogy felhívjuk a figyelmet a méltatlanul elfeledett alkotóra, hogy Ignácz Rózsát a maga sokoldalúságában mutassuk be. ” /K. Gy. : Rózsa a Körteremben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
